Szerelmi posta
    A Tuilleriák kertjében

Jöjj, kisfiú. Anyád, lelkemnek üdve,
hogy nézze játékod, e padra ült le.
Sápadt. S a csillagoknak halavány
aranya sejlik szôke, nagy haján.
Hadd a piros szácskád csókolni hosszan,
tág kék szemed, fésült-finom hajad,
hogy lelkemet fejedre záporozzam.
Majd hogyha Hozzá mégysz te hallgatag,
s éjjel nyakát karoddal átfogod,
s csókolja a hajad s a homlokod:
ajkát az ajkaid sebsre süssék!
És fogja el vágy, vad szerelmi szükség,
s kiáltsa borzadozva és merengve,
látván, mi nagy szegény szívem szerelme,
míg az én csókom adja néki ajkad:
-,,Fiam, fiam, mit érzek én ma rajtad?''

VISSZA A NYITÓOLDALRA